‘56-os utcaembere, tanulság etc

4-6-on a megállók neve mellett megint az ‘56-os eseményekből kaphatunk kis ízelítőt.

„Október 26-án” – 1956 említése nélkül, vö: „Ki a faszom az a Nagy Imre?” – in: Török: Moszka tér – „a Népszavában megjelent a magyar szakszervezetek programja és az írók hat pontja.”

Nő: – Akkor bezzeg még össze tudtak fogni, most meg széthúznak, szétszakítják az országot, ezen vannak…
Férfi: – Ezt tanulták ötven évig.
Nő szomorúan bólogat.

***

wikipédián olvasom elborzadva:


„Erre a szovjet harckocsik egyik része is a tömeg közé lőtt, míg a forradalomhoz pártolt másik részük a háztetőkön megbújó orvlövészekre tüzelt. A tömeg csak nehezen tudott a térről elmenekülni. A vérengzésnek 61 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje volt.”

Valamiért eszembe jut a Kereszturynak egy írása (véletlenül az 56-os villamossal kezdődik, nincs összefüggés), a Kemény futam:

„Itt még az úristen is szabad elvonulást kérne, vihogtam magamban a tragédia kellős közepén, de evvel egy időben el is szégyelltem magam, mert eszembe jutott, a vajdasági barátom azt mondja mindig, nem voltál még csantavéri tömegverekedésben, azért lepődsz meg mindenen.”